A porckorongsérv teljes bizonyossággal képalkotó segítségével mutatható ki. Legjobb megoldás tehát a CT, vagy az MRI vizsgálat. A kettő között első ránézésre az a különbség, hogy a CT egy gyűrű, az MR pedig egy cső, ebbe húzzák be a vizsgálóasztalt, melyen a beteg mozdulatlanul fekszik a vizsgálat ideje alatt. Mindkét vizsgálat során a röntgenfelvételhez hasonló képek születnek, viszont ezek a berendezések a test több síkjában készítenek felvételeket. Kicsit olyan, mintha virtuálisan „felszeletelnék” a vizsgált alanyt. Természetesen mindkét vizsgálat fájdalommentes; kellemetlenséget csupán az okozhat, ha valaki nem kedveli a bezártságérzetet. A lényegbeli különbség a két vizsgálat között az, hogy míg a CT egy síkban „szeletel”, addig az MR több irányból készít felvételeket.

Áprilisi MR felvétel a gerincemről

Ez mind szép és jó, csak a vizsgálatokra általában sokat (akár hónapokat) kell várni, vagy sokat kell értük fizetni. Édesapám például, aki hetekig kíngörcsben feküdt a fájdalomtól, két hónapot várt a CT időpontjára. Mire a felvétele elkészült, addig a sérv annyira visszahúzódott, hogy a műtét már nem volt szükséges. Amíg tehát a vizsgálatra várunk, a hagyományos módszereket alkalmazva következtethetnek orvosaink arra, hogy gerincsérvvel lehet dolgunk.

Műtétre három esetben lehet szükség: 1) tűrhetetlen fájdalom; 2) vizelet- / széklettartási probléma; 3) izomgyengeség / érzékkiesés. Az első kettőt igen könnyű megállapítani, a harmadik tünetre viszont léteznek praktikus vizsgálatok. Ha otthon szeretnénk tesztelni magunkat, érdemes egy családtagunk, vagy barátunk segítségét kérni, mert külső szemlélőként jobban láthatják a különböző tesztekre adott reakcióinkat.

Legegyszerűbben úgy tesztelhetjük magunkat, ha megpróbálunk lábujjhegyen, illetve sarkon járni. Ha ez megy, nagy gond nem lehet. Feküdjünk hanyatt, és kérjük meg segítőnket, hogy ujjával, vagy egy toll végével simítsa végig mindkét lábszárunkat kívül-belül. Ugyanezt tegye meg a combunkkal illetve talpunkkal is. Ha valahol kevésbé érezzük az érintést, arra már érdemes felfigyelni, és szakember véleményét kérni. Súlyosabb esetben az orvosok arra kérhetik a beteget, hogy fordítson nekik hátat; közben a doki egy tűvel enyhén megkarcolja, vagy megböki a beteg lábát. Édesapám ezeket a tűszúrásokat egyáltalán nem érezte; orvosa meg is jegyezte, hogy azért szereti ezt a vizsgálatot, mert itt nem lehet szimulálni. Nekem szerencsére a három műtéti kritérium közül egyik sem érvényesült, így sikerült elkerülnöm a beavatkozást.

A Laségue teszthez szintén hanyatt kell feküdnünk. Kérjük meg segítőnket, hogy ép lábunkat a saroknál fogja meg, és lassan kezdje megemelni. Elvileg itt nem tapasztalunk semmilyen fájdalmat, így csak hajlékonyságunk szabhat határt. Megláttuk tehát, hogy normál esetben meddig emelhető fel a lábunk. Most teszteljük azt az oldalt, amelybe a fájdalom kisugárzik. Itt több mint valószínű, hogy jóval kisebb magasságig emelheti segítőnk a lábunkat, ugyanis egy bizonyos ponton éles fájdalmat érez a beteg. Nálam ez a magasság körülbelül 10 cm volt, édesapám esetében viszont 0,5 cm.

Prockorongsérvre lehet gyanakodni már akkor is, ha a páciens ülés után (ha egyáltalán tud ülni) nem tud felegyenesedni, vagy séta közben az egyik lábával rövidebbet lép / nem nyújtja ki teljesen. Szakember véleményét minden esetben kérjük ki, hiszen ők ismerik a betegség számos tünetét és fokozatát, ők tudják mi a leghatékonyabb gyógymód az adott betegnek. Az itt leírt pár otthon is elvégezhető vizsgálat arra az esetre lehet hasznos, ha már a gyógyulás útjára léptünk, de szeretnénk folyamatosan ellenőrizni állapotunk változását.